Az élet természetes velejárója, hogy olykor szembe kell néznünk krízisekkel és veszteségekkel, amikkel meg kell küzdenünk. Ami különösen nehézzé teszi ezeket a helyzeteket, az a kiszámíthatatlanságuk, amivel életünkbe érkeznek, legyen szó egy szerettünk elvesztéséről, vagy egy szakításról. Bizonyos esetekben lehetnek olyan jelzések, amelyek felkészítenek bennünket a nehézségekre, de ilyenkor is sok idő szükséges a gyógyuláshoz.
Mit nevezünk veszteségnek?
A veszteség alatt leggyakrabban egy szeretett személy elvesztését értjük, azonban valójában annak tekinthető bárminek az elvesztése, amely pszichológiai, fizikai vagy érzelmi szempontból fontos volt számunkra. Ilyen lehet például a munkánk vagy az otthonunk elvesztése, a szakítás vagy válás, de akár valamilyen súlyos, krónikus betegség vagy fogyatékosság is, mely bennünket, vagy a környezetünkben lévő, számunkra fontos személyt érint.
Előfordulhatnak egzisztenciális veszteségek is életünk során (pl. pozíció, tulajdon, vagy közösség, hagyományok elvesztése), vagy olyan esetek, mely során pszichológiai veszteség ér bennünket (pl. önbizalom, remények, vágyak elvesztése, bántalmazás).
Gyászfeldolgozás
A veszteségek mindenki számára szubjektív élménnyel bírnak. Ezt befolyásolja nagymértékben az, hogy milyen kapcsolatban voltunk a személlyel (a pozitív, illetve negatív kapcsolat is hatással lehet rá), valamint az is, hogy mennyire történt váratlanul az esemény, volt-e időnk felkészülni rá. A váratlanság, illetve a hosszan elhúzódó betegség után bekövetkezett halál egyaránt nehezítő tényezőkét szolgálhatnak, hiszen az első estben nincsen lehetőségünk felkészülni a bekövetkező eseményre, a második eset azonban tartós feszültséget és kimerültséget okozhat és ezért a halál pillanata egyfajta megkönnyebbüléshez vezethet, amely miatt a gyászoló bűntudatot érezhet. Ez a kettősség megnehezítheti a gyászmunka folyamatát.
További nehézséget jelent egy haláleset során, hogy a sok szervezni való mellett kevés idő juthat érzelmileg feldolgozni az eseményeket. Emellett, ha az elhunyt személy közel állt hozzánk, feltehetően hozzá fordultunk volna érzelmi támaszért egy ilyen krízis helyzetben, ami különösen nehézzé teszi az elválást.
Hogyan küzdjünk meg a veszteségekkel?
,,Az idő mindent begyógyít”. Biztosan rengetegszer hallottuk már mi is ezt a szófordulatot és a hétköznapi tapasztalataink sokszor azt bizonyítják, hogy ez a népi mondás valóban igaz, és idővel minden könnyebbé válik. Azonban a gyászfeldolgozás sok esetben nem ilyen egyszerű és nem mindig lineáris folyamat, hanem csakúgy, mint a veszteségek súlyosságának megítélése, igen nagy egyéni különbségeket mutat. Elisabeth Kühler-Ross, svájci származású pszichiáter egy könyvében azt írja, hogy ,,Minden gyásznak saját lenyomata van, ugyanannyira jellegzetes és egyedi, mint az a személy, akit elveszítettünk”.
Az ő nevéhez köthető az az 5 lépcsőből álló gyászfolyamat, mely mára igen elterjedté vált a köztudatban.
- Elutasítás és izoláció: ekkor értesül a személy a veszteség hírével. A veszteség egyik pillanatról a másikra történik, sokszor nincs idő a felkészülésre, ezért az elutasítás egy természetes reakció. Eleinte az ember nem mer szembenézni a történtekkel, nem akarja elfogadni. Mindez segíthet abban, hogy idővel egyre jobban ,,hozzászokjon” a gondolathoz.
- Düh és harag: a tagadás és elutasítás egy idő után nem bizonyul megfelelő megküzdési módnak, szembe kell nézni a történtekkel. Ekkor eláraszthatnak bennünket a negatív gondolatok és a harag. Gyakori ebben az időszakban a felelősök keresése – magunkban vagy másokban. Ha magunkat is hibásnak tartjuk a történtekben akkor a bűntudat is jellemző ebben az időszakban. A negatív érzések hullámokban törhetnek rá az emberre. A környezet számára ez különösen nehéz időszak lehet, hiszen rájuk is kiterjedhet a gyászoló haragja.
- Alkudozás: az alkudozás időszakára szintén jellemző lehet a bűntudat érzése, az megpróbál ember reális magyarázatot kialkudni és értelmet keresni a veszteségben. Gyakori ebben az időszakban az Istenhez fordulás, hiszen ez is segíthet az értelemkeresésben.
- Depresszió: erre a fázisra jellemző, hogy az ember gondolatait nagymértékben leköti az elvesztett személy, visszagondol a régi közös szép emlékekre. Azonban a reakciók már nem olyan hevesek, mint korábban, egyre inkább közelebb kerül az ember ahhoz, hogy elfogadja és belenyugodjon a veszteségbe.
- Belenyugvás: még ebben az időszakban is fájdalmas lehet olykor a visszaemlékezés a veszteségre, de már nem köti le minden gondolatát az embernek és képes szépen lassan visszatérni korábbi életritmusához, újraépíteni kapcsolatait.
Fontos ezzel az elmélettel kapcsolatban kiemelni, hogy ezek a fázisok tulajdonképpen csak kapaszkodók, amik hozzásegíthetnek bennünket (illetve a szakembereket), hogy meglássuk, hogy mindaz, amin keresztülmegyünk természetes és akár egyfajta útmutatásul szolgálhat a megküzdésben.
Vagyis az, ha nem megyünk keresztül minden fázison, vagy más sorrendben következnek be, nem jelenti azt, hogy nem leszünk képesek megküzdeni a veszteséggel. Az is előfordulhat, hogy sokkal több időre van szükségünk ahhoz, hogy el tudjuk fogadni a veszteséget.
Kóros gyászreakciók
Bár a veszteségek feldolgozása igen szubjektív és minden ember máshogyan viszonyul hozzá, vannak olyan reakciók, amelyek nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a veszteségekkel meg tudjunk küzdeni és így hosszútávon a jóllét és az életminőség romlásához vezethetnek.
Előfordulhat például, hogy a veszteség bekövetkezése után a gyászoló személy túlzott aktivitásba kezd életének különböző területein, a veszteség érzése nélkül. Kóros gyászreakciónak tekinthető még továbbá, ha olyan viselkedéseket vagy tüneteket vesz fel a személy, amely az elhunyt személyre volt jellemző, vagy ha a gyász következtében valamilyen diagnosztizálható betegség alakul ki. Előfordulhat még az is, hogy nagyon ellenségessé válik bizonyos kapcsolataiban és ezáltal tartósan elveszít fontos kötelékeket az életéből. Valamint ebben az időszakban fokozott eséllyel alakulhat ki depresszió.
Miben segíthet a pszichológus?
A legfontosabb minden gyászfolyamat során, hogy megfelelő módon ki tudjuk fejezni saját gondolatainkat, érzéseinket és igényeinket a veszteséggel kapcsolatban. Azonban ez nem mindig egyszerű. A pszichológus szakemberek segíthetnek abban, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb utat a veszteségek feldolgozására, így kialakíthatunk új jelentéseket és formálhatjuk identitásunkat, amely hozzávezethet a gyógyuláshoz.
Kiss Dorottya Mária
Források:
- Kessler, Kübler-Ross, 2005, 203.o., in Sarungi-Hent-Osváth, 2020, ford. – Sarungi.
- Komlósi Piroska: Veszteségek kezelése a családbanIn: Fodor K. (szerk.) Személyiségfejlesztés V. Az egészséges családokért. A Közművelődés Háza. Tatabánya, 1992, 23-52. o.
Gyászfeldolgozással és veszteségkezelés támogatásával foglalkozó szakemberek:
Balog Andrea, Bene Zsuzsanna, Bönöczk Orsolya, Borbély Judit, Csökli István, Egey Kornél, Jancsó Réka Adél, Karvalics Dóra (25 éves korig), Kőrösy Sára, Mendi Rózsa, Molnár-Gábor Dalma, Paksa Éva, Péter-Szabó Osszián, Prcsity Violetta, Szász Orsolya, Tatár Blanka, Tábit Sarolta, Toma Mónika, Tóth Laura, Tusor Lilla, Vig Luca, Zsolnai Ágnes
